ontológiai coach, szociálpedagógus.
Az ember, a tanulás és az életút belső összefüggései mindig is foglalkoztattak. Azokkal dolgozom, akik érzik a hivatásukat, de mégis elakadnak a döntéseikben, a lépésekben vagy önmaguk felvállalásában.
Csíkszeredában születtem, egy olyan korban és közegben, ahol a megküzdés természetes része volt a mindennapoknak. Ez a tapasztalat korán megtanított arra, hogyan lehet továbbmenni akkor is, amikor nincs kész válasz mindenre. 1997 óta Budapesthez és a Dunakanyarhoz kötődik az életem. A pályám elején a médiában dolgoztam, de hamar világossá vált számomra, hogy nem a történetek felszíne érdekel, hanem az ember, aki mögöttük áll. Az, amit kimond, és az is, ami kimondatlan marad.
Ez a figyelem vezetett a segítői hivatás felé. A szociálpedagógiában találtam meg azt a szakmai keretet, amelyben valódi jelenléttel lehet kapcsolódni az emberi élethelyzetekhez. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett diplomám és az ezt követő évek során sokféle krízissel és elakadással találkoztam. Idővel azt tapasztaltam, hogy az életben bekövetkező valódi fordulatok nem külső rendszerekből, hanem a belső szemlélet átrendeződéséből születnek.
Az ontológiai szemlélet ebben hozott számomra mély hazatalálást. Life coach képzésemet az International Association of Coaching and Mediation Akadémián végeztem. A coaching számomra kísérés: egy olyan tér, ahol az ember ránézhet arra, hogyan alakult ki az élete jelenlegi formája, és hol van lehetősége másképp választani.
Nem tanácsot adok, hanem kérdezek, tükröt tartok, és jelen vagyok a folyamatban.
Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elmúlását, hanem arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.
Vivian Green, brit író, gyűjtő
A saját utam során is azt tapasztaltam, hogy nem a célok elérése hozza a legnagyobb elégedettséget, hanem az a pillanat, amikor az ember képes hű maradni ahhoz, amit belül igaznak érez. Gyakran dolgozom olyan emberekkel, akik pontosan látják ezt a belső igazságot, mégis erősebben hatnak rájuk a hozott minták, a lojalitások, a félelmek vagy a „így szoktuk” kimondatlan szabályai.
Én hiszem, hogy a Tisztásra vezető út előtted is nyitva áll.